<p>Az Állattani Közlemények a Királyi Magyar Természettudományi Társulat, majd később a Magyar Biológiai Társaság egyik legpatinásabb folyóirata: több mint 100 évvel ezelőtt indult 1902-ben, s jelenleg a 91. évfolyamánál tart. Ha a kötetek cikkeit lapozgatjuk, a háttérben nem csak a hazai tudományos élet, hanem egész történelmünk megelevenedik, két világháborúval, számos politikai rendszerváltással, híres és ragyogó elmékkel vagy éppen gyorsan felejthető mellékvágányokkal. Fájdalmas, küzdelmes, de mégis sikeres, mélypontokat és felemelkedéseket egyaránt felvonultató évszázad tanúja a folyóirat. Sikeres, mert az Állattani Közlemények, az egyetlen, teljes egészében a magyar zoológiának szentelt tudományos folyóirat a körülmények minden nehézsége ellenére fennmaradt, és külalakjában, tartalmában és szerkesztésében egyaránt folytonosságával hirdeti az őt létrehozó szándék érvényességét. <br><br> Az Állattani Közlemények (kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel együtt) mindig abban a szerencsés helyzetben volt, hogy megjelenő anyagaival a mögötte létező, havi rendszerességgel ülésező Állattani Szakosztály előadóiból válogathatott. Ez az 1891-ben megalakult tudományos testület majd’ ezredik előadóülésénél tart már, s úgy tűnik, manapság a fiatalok körében is egyre népszerűbb.<br><br> Az Állattani Közlemények célja ma is ugyanaz, mint 100 évvel ezelőtt; közérthető és szép, magyar tudományos nyelven eljuttatni a tágabb értelemben vett hazánk állattant művelő szakembereinek eredményeit az Olvasóhoz; s egyben kapcsolatot teremteni és ápolni a nyitottságot egymás iránt mindazon elmék között, akik kutatásaikkal a Földünket nálunk jóval korábban birtokba vevő, de jelenleg velünk osztozni kényszerülő élőlényeket, az állatokat tanulmányozzák. </p>