MTA Filozófiai Kutatóintézet

Fejlesztés: Enciklopédia Humana Egyesület

A kutatók a 18. század végétől a legutóbbi időkig terjedő nagy időspektrumú művelődéstörténeti folyamatot tanulmányozták: a felvilágosodástól a napjaink modern (vagy posztmodern?) világáig tartó periódust. A magyarországi művelődési hagyomány ama föltételezett jellegzetességét vizsgálták, melyet valamely különös kreativitás gyakori jelentkezésével szokás jellemezni. Azzal, hogy miközben a magyar történelem a társadalmi élet legtöbb szférájában nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, néhány intellektuális területen mégiscsak igen jelentőset alkotott. Eötvös József, Bartók Béla, Ferenczi Sándor, Lukács György, Mannheim Károly, József Attila és még oly sokan nemcsak a legmagasabb nemzetközi színvonalat képviselték, hanem mintha gondolkodásmódjukban valamiféle különös eredetiség is megmutatkozna. Azt az emberi képességet tekintettük kreativitásnak, mely lehetővé teszi az ilyen művek megalkotását. A kutatás ennek titkát, legfőbb jellegzetességeit igyekezett kideríteni. Megpróbálta (persze a teljesség igénye nélkül, inkább a tipikus esetekre figyelve) fölmérni, vajon csakugyan olyan gyakran jelentkezett-e a sokat emlegetett alkotóképesség, illetve, radikálisabban fogalmazva: létezett-e egyáltalán. A kutatás megkísérelte töprengve, elemezve végiggondolni, hogy a nagyra becsült művek túllépnek-e a helyi aktualitásokon az egyetemesség, legalább európai irányában. Megpróbált arról is képet alkotni, milyen feltételekre volt szükség az egyetemes érték létrehozásához, és milyen szerepet játszott, ha egyáltalán, a magyarországi kultúra föltételezett nyitottsága, befogadó készsége. Azaz, ha létezett és létezik, sajátosan magyar kreativitás, miben áll, és mi segíti, illetve gátolja.